..Bit of truth

Azért ez elég aranyos! :)

Now you see me

Szép szombatot!

Remélem, hogy szombat van, sajnos az iskola korai kikeveredése az életemből súlyos időérzéki torzulásokat okozott nálam, ami durva, mert egyébként se volt valami extra jó időérzékem.

Most, hogy túl vagyunk az időponton, kezdjük is ami "fontos". Ma van új szerelmem, a Hollywood Hírügynökség egyik személyesen is megnézhető vitaestje. Puzsér és Gergő fognak beszélgetni. Sajnos nem tudtam rá jegyet szerezni, de remélhetően lesz belőle valami videó.

Ma megyek apával egy hétvégére. Kicsit szét vagyok zuhanva amúgy is de valahogy nekem ez a szitu még eléggé új. 18 évem alatt soha nem voltam úgy apával vásárolni, hogy nem itthonról indultunk el együtt. Csak szimplán nyomasztó.
Ami még nyomasztó ( egészen nyugodtan le merem írni, hiszen Elfo szerint hülyeség ez a blogolás, tehát soha nem fogja elolvasni, ha meg mégis jó ha tudja ), hogy eltelt jó pár nap Sírius halála óta de még mindig sírva alszom el. Illetve aludnék, mivel Elfo rohadt megvető pillantásaival keretezve valahogy nincs kedvem sírni. A családom széthullik és nem tudok mit kezdeni a kenyér héjával és nincs senki aki velem félje át a vihart és nem sírhatok. Illetve sírhatok, de akkor megkapom kedves és érzelmes páromtól a következőket:

• lenéző és megvető pillantás
• miért vettünk kutyát, előre kellett volna tudnunk, hogy ez lesz
• viseljem el a fájdalmat, ő az anyját vesztette el, még se sírt ( de csak álmában mikor csak én hallottam )
• nézzem meg az életemet, teljesen jó én meg azért sírok mert meghalt a kutyám
• teljesen közömbösen viselkedik onnantól kezdve
• ha hozzábújnék, mintha egy doboz romlott sütit ölelgetnék: nem édes, morzsálódik, szarik a fejemre és még véletlenül se ölelne vissza vagy próbálna meg megnyugtatni

Szóval depresszióm kezd elmélyülni és úgy tűnik, hogy ezzel csak és kizárólag én foglalkozok. Mindenki más szerint a tanulásba kéne fojtani ezt a magányt de azt hiszem már említettem, hogy nem megy. Kicsit úgy érzem magamat mintha robotok vennének körül és én diagnosztizálom a gondomat, én élek vele együtt és végül én fogom megoldani is. Persze, ez az élet rendje. Felnőtt vagyok és kész. Törődjek már végre bele, hogy senki nem fog többet foglalkozni se velem, se a gondjaimmal, se az életemmel.

Majd visszatérek valami vidámabb témával, előreláthatóan még ma, mert van vidámabb, csak nem így "reggel".

Ja.. az én k**va anyám..

Only teardrops

Nyár. Ez az ami még mindig nem érezhető az idén. Pedig már tombolni vágyom..

There is a point of no return

Üde napot mindenkinek!

A mi drága Dunánk éppen az éves kiöntési fázisát éli és a sajtó ezt talán még jobban felkapja, mint eddig. De igazából még így se érdekel a turistákon és az árvíz miatt kitelepülni kényszerülőkön kívül senkit. Minden évben az előző évinél több homokzsák kell és nagyobb a veszély mint előtte. De vajon akkor mihez fog kezdeni a média, ha egyszer tényleg súlyos és pótolhatatlan károkat fog okozni és ember/állat életeket fog magának követelni a Duna kicsapongása?
Hát, ez bizony egy olyan kérdés, ami csak ilyenkor, árvízszezonban foglalkoztatja a kellőképpen kritikus és cinikus embereket.

Életemnek egy elég nehéz szakaszához értem ami elég mély depresszióba taszít. Tudom, hogy ez nem jó, és tenni kell ellene. Nos, én erősen próbálkozom ám ez rendkívül nehéz akkor, ha az embernek a legfőbb bajának az érettséginek kéne lennie. Mit csináljak akkor, ha rohadtul nem az a legfőbb bajom?
Valahogy minden érdekesebbnek tűnik mint ez az értelmetlen érettségire való tanulás. Komolyan.. miért nem lehet úgy, mint kb. 50 évvel ezelőtt? Csak szóbeli. Egy, belátom, jóval komplexebb szóbeli, de nem húznák el a mézesmadzagot a gyerek előtt.

Hiányzik valami az életemből. Pontosítok. Sokkal inkább egy valaki. Tudom, velem van Elfo és Carina, de egyáltalán nem rájuk van most szükségem. Olyan, mintha kiszakadt volna belőlem egy rész. Egy elég szőrös rész..
Tudom, hogy ezen túl kéne lépni, de valahogy 10 évnyi élményen nem tudok, ráadásul nem is akarok, napok vagy hetek alatt túllépni.
Ha Egerbe vesznek fel, legalább közel lehetek hozzá, de tudom, hogy az se fog változtatni még jó darabig azon a hiányon és űrön amit maga mögött hagyott..

De még mielőtt uncsiba mennék át! Van egy komplett új fejezetem az eddig még cím nélkül futó irományomhoz. Talán.. Mondom TALÁN ma vagy a hétvégén neki is állok, hogy legépeljem az első kettőt. Minden az olvasókért. Igazából jól esik bele borulni abba a világba, annak ellenére, hogy nem győzöm hangoztatni, tudom, hogy nem így kell megoldani a depressziót. De kérlek! Nem vagyok én felnőtt vagy ilyenek. De még ha az is lennék, miért kéne elnyomnom magamban az érzéseimet??

I'll come back soon..